Sziasztok! Bocsánat, hogy ennyit késtem csak tudjátok az ünnepek, meg minden... nem nagyon kerültem össze Rebivel, szóval nem tudta nekem elküldeni a részt. De most itt van! Jó olvasást, és u.i: orvosoltuk a problémát, reméljük így könnyebben el tudjátok olvasni, de ha nem jó még így se, nem jól látható v vmi, akkor légyszi jelezzétek. Ja, és nagyon örültünk a kommenteknek, jó lenne, ha most is kapnánk párat, hogy érezzük, hogy van értelme gondolni rátok!
-Eressz el te tuskó! Sohasem kellettem neked! Vagyis... jobban meggondolva sohasem neked kellettem. Csak a szerszámodnak ami helyetted gondolkodik. És még hogy te vagy a csapat legromantikusabb tagja, haha...
-Mi a fenéért vagy velem ennyire ellenséges?
-Gondolkozz egy kicsit okoska!
-Fogalmam sincs, hogy őszinte legyek. -láttam a szemében az értetlenséget. Csalódott volt, amiért elutasítom és láttam, hogy teljesen összezavarodott.
-Josh. Nem. Lehetsz. Ennyire... HÜLYE!
-Nem értelek, esküszöm! Magyarázd már el nekem!
-Szerinted az teljesen természetes, hogy egyszerre két csajt boldogítasz? Közlöm veled, hogy nem az. Először velem vagy. Kedves vagy és édes, fülig belédzúgok. Utána meg összeszeded a legjobb barátnőmet. Akivel talán már le is feküdtél... megtörtént, mi? -nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét.
-Te... lefeküdtél vele?
-Nem jelentett semmit. Azt akarom, hogy veled más legyen...
-Mi.. te... tessék?! Mit mo...-makogtam össze vissza. Tényleg nem tudja, hogy ő meg én...?
-Szeretnék veled együtt lenni majd. És szeretném, hogy az ne csak egy dugás legyen, érted?
Levegőt is alig kaptam abban a pillanatban. Elhiszem, hogy jelentéktelen vagyok, meg lehet, hogy nem én vagyok latinamerika elsőszámú tűzről pattant örömlánya, aki már a pillantsával feltüzeli a férfiakat, de annyira nem lehetek jelentéktelen, hogy ne emlékezzen rá, hogy velem volt. Fájt. Égette a torkomat a feltörni vágyó üvöltés. Csak azért nem tettem, mert El és George odafent alszanak.
-Eressz... -könnyeimmel küszködve próbáltam kiszabadítani magam a karjai közül. Nem igazán esett le neki, továbbra is fogott.
-Engedj már el! -emeltem fel a hangom, mire elengedett. Felrohantam az emeletre és a fürdőbe szaladva becsaptam az ajtót. Lerogytam a hideg kőre és perceken keresztül zokogtam. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Fel se néztem.
-Takarodj ki, nem vagyok rád kíváncsi!
-Ne haragudj, csak meg akartam nézni hogy vagy, de akkor itt se vagyok. -George hangja volt.
-Geoooooorge! -álltam fel gyorsan. -Itt ne hagyj! Belehalok ha te is elhagysz!
-Nézz rám, szépségem! -simította ki a könnyeim miatt az arcomba tapadt hajamat. Erőtlenül megdörgöltem a szemeimet, majd felnéztem rá.
-Soha...
-Soha?
-Sohasem hagylak magadra! Soha!
-Szeretlek!
-Én is szeretlek. -mosolygott, én pedig magamhoz húztam és a nyakba fúrtam a fejem. Annyira megnyugtatott, fogalmam sincs mi lett volna velem, ha ő most nem jön be hozzám.
A nap belesütött a szemembe, ez keltett fel a kora reggeli órákban, mivel olyan alacsony volt a hajlásszöge, hogy pont besütött az ablakon. Persze, hogy az én szemembe belevilágítva. Miért is ne... köszi, napocska. Magam mögé pillantottam. George édesen aludt még, a keze a derekam körül pihent lazán. Elmosolyodtam és épp hogy érintve a haját, végigsimítottam rajta. Kicsit fura érzés fogott el. Olyan jóleső, megmagyarázhatatlan érzés. Gondolkoztam rajta, hogy adjak e neki egy puszit, de mi van, ha felkel? Mi van, ha mindent elrontok vele? Végül csak a homlokára nyomtam egy aprócska puszit, kimásztam az öleléséből, összeszedtem a ruháimat, amiket fel akarok majd venni és elindultam, hogy megfürödjek. Egészen jó kedvem volt addig, amíg össze nem futottam Josh-al és Elena-val a folyosón. Josh arca egyből komolyra váltott, ahogy meglátott. De nekem is elillant a jókedvem a látványtól, hogy őt puszilgatja. Elmentem mellette úgy, hogy nekimentem szándékosan. Felnevettem legbelül. Aztán becsuktam magam mögött az ajtót, és rendesen is... megérdemelte!
Lezuhanyoztam, elvégeztem minden teendőt, felöltöztem, majd lementem a konyhába, hogy reggelit készítsek magunknak. Már majdnem el is készültem vele, mikor megjelent George. A szívem a torkomba ugrott mikor belemosolygott a képembe.
-Szia Kenza! Jól aludtál?
-Szia drágám, nagyon jól. Te?
-Nem nagyon... mindegy, ennek ellenére kipihent vagyok. Viszont egy kávét követel a szervezetem!
-Mindjárt csinálok neked, addig egyél szépen.
-Értettem! -mosolyodott el, majd leült, én pedig elé tettem a kaját.
Összelötyköltem mindkettőnknek a kávéját, majd leültem vele szembe és csak csipegettem. Mosolyogva néztem őt.
-Mi az?
-Tessék?
-Úgy néztél mintha valami bénát csináltam volna.
-Dehogy is. Annyira cuki vagy.
-Dehogy is! -fülig elvörösödött.
-Dehogynem. -hajoltam át az asztal fölött és egy puszit nyomtam az arcára.
-Khmmmm...
-Mi van megakadt valami a torkodon, Cuthbert?
-Néhány keresetlen szó, Kenza, édes vagy, hogy így aggódsz értem.
-Egyáltalán nem aggódom, csak jól hátbavertelek volna nehogy már az én házamban fulladj meg, még a végén engem csuknak le. És tudod ugyan annyit kapnék érted, mint egy emberért.
-Uhhh... -George. -Asszem én most...
-Ülj vissza! -mordultam rá George-ra, aki egy szó nélkül visszaült a székre. -A tanárnő nemsoká benyit, hogy felkeltsen. Addig remélem eltűnsz innen. -meredtem Joshra.
-Micsoda vendégszeretet!
-Ki mit érdemel, tudod. Bár ha belegondolok Elena tarthatja a hátát érted, én nem akarok fegyelmit kapni azért, mert beszöktettelek téged. George meg engedéllyel van itt.
-Jól van itt se vagyok nem kell bunkózni.
-Ki mit érdemel.
-Papagájt ettél? -fordult vissza.
-Vicces vagy. Ja, nem! Szia.
-Sziasztok. -kiment, és hangos ajtócsapódással távozott.
-Sajnálom.
-Nincs mit sajnálnod. Megígértem, hogy nem hagylak magadra, igazad volt, hogy lekiabáltál.
-Nem volt igazam. -kicsit elszontyolodtam. Nagyon pocsékul éreztem magam. Megviselnek ezek a viták Josh-al. Sóhajtottam egy nagyot majd megrázva a fejem elmosolyodtam. Mit érdekel engem ez a gyerek? Majd Elena szomorkodik miatta!
-Elég volt? -fordultam meg.
-Igen, köszönöm szépen. -mosolyogva a kezembe nyomta a tányérját, amit be is pakoltam a mosogatógépbe. Szembe fordulva vele egy kicsit meglepődtem. Olyan kedvesen kémlelt.
-Mi az?
-Nem tudom. Jól esik.
-Jól esik? Mi?
-Hogy bámulhatlak. -a nadrágja övtartó pántjába akasztottam az ujjam és játékosan közelebb húztam őt magamhoz.
-Le fog esni. -nevetett.
-Nem bánom. -alsó ajkamba haraptam. Elkomolyodott, majd egy halvány mosolyt láttam a szája sarkában bujkálni. Most, vagy soha, most, vagy soha, most, vagy soha... MOST!
Tarkójára simítottam a tenyerem és egy picit közelebb húzva őt magamhoz, egy hosszú puszit nyomtam a szájára. Elmosolyodott.
-Mit csinálsz? -ő is adott egyet.
-Mit csinálsz? -nevettem fel és megint megpusziltam.
-Mit csinálsz? -már mindketten nevettünk. Orra hegyével finoman végigsimított az arcomon, majd visszahajolt a számhoz. A szemembe nézett és bele harapott az alsó ajkába, mielőtt közelebb hajolt volna és ajkaink csókban forrtak volna össze. Sosem smároltunk még ezelőtt rendesen. Beleborzongtam az érzésbe, mikor nyelveink találkoztak egymással. Felültem a konyhapultra, ő pedig a két lábam közé furakodott és folytattunk mindent onnan, ahol abbahagytuk. Teljesen belefeledkeztem ezekbe a percekbe. Az zökkentett ki, mikor meghallottam, hogy El megköszörüli a torkát. Felnéztem és mosolyogva támasztotta az ajtófélfát.
-Én a világért se akarok zavarni galambocskáim, de Ms. Henson itt van az ajtó előtt. Ahogy látom még jó, hogy szóltam neki hogy várjon pr percet, érdekes látvány tárult volna elé. És tuti, hogy többé nem alhatnál itt. -vigyorgott miközben Georgera nézett.
-Köszönjük. Most, hogy kiszórakoztad magad akár ki is nyithatnád neki.
-Jól van már, nem kell leharapni a fejem! -morgott, majd kiment.
-Hát...
-Shhhs... -nyomtam egy puszit a szájára. Fülig ért a szám, de az övé is.
A tanárnő csak a napi rutin látogatásra jött. George közben lelépett, El pedig Ms. Hensonnal folytatott komoly eszmecserét a nappaliban. Addig én felugrottam twitterre. Kikerekedtek a szemeim, mikor megláttam, hogy mi az, ami fogad.
@kenzastan George Shelley. édes! ♥ -egy olyan kép volt, amin a konyhában smárolunk. A fejem eltorzult a dühtől. Tuti biztos, hogy agyonütöm csak menjen el Ms. Henson... A legrosszabb mégsem ez volt, hanem hogy egy Union J nevű oldal írt a képem alá, hogy gratulálok, Josh x. Union J... mintha már valahol hallottam volna ezt... és megvan! Mikor arról beszéltünk, hogy mindenkinek J betűs a neve... még meg is jegyeztem, hogy jó név a Union J... egy pillanatra kihagyott a szívem, mikor lefelé kezdtem el görgetni a kép alatt és olvastam a hozzászólásokat. Sok lány küldött el a fenébe, és legalább annyi kívánt nekünk sok boldogságot. Ezek szerint tényleg nem képzelődöm, ők együtt híresek!
Beütöttem a nevüket a google-be és kihozott egy csomó képet. Hüledeztem fél órán keresztül legalább, mire sikerült lenyugodnom és tovább keresgélnem. A következő célállomás a youtube volt. Meg is találtam az X faktoros audition-jüket. George már ott is nagyon édes volt. El kellett mosolyodnom. Aztán már csak azért lettem idegbeteg, mert fél óra elteltével mindenhol a képet láttam, amit El fotózott. Tumblr, twitter, mindenhol. Sík ideg lettem.
Hallottam, hogy Ms. Henson elmegy. Terminátorként rohantam le a földszintre, de nem Elena volt az, akivel szembe találtam magam...
