6. Vagy mégsem?!

Sziasztok! Kérlek ne fejeljetek le ezért a részért:$ Ne haragudjatok esküszöm megnézném a fejeteket miközben olvassátok:D na azért jó szórakozást hozzá:) Kommentelni ér!:D

-Kenz! Kenz é... ébredj! Elaludtunk! Már rég a kajáldában kellene lennünk!

-Miii?

-Elaludtunk!

-Josh?

-Milyen Josh?

-Nemrég jöttem haza az étteremből, csúnyán összekaptunk... vagyis leordítottam őt...

-Az kivan csukva, nemrég jöttünk haza tőlük együtt! Az előbb hívott, hogy aggódik, amiért úgy eltűntünk és, hogy megkérdezze haza értünk e épségben. Ő szarul van és nem megy ma be melózni.

-Akkor ez... csak...

-Szerintem csak álmodtál!

-És hívott?

-Igen, most az előbb!

-De neked honnan van meg a száma?

-Hát tudod az este számot cseréltünk. Kavartunk, míg te George-ra voltál tapadva. -nevetett. Összeszűkült a gyomrom. Lehet, hogy nem is volt köztünk semmi? Lehet, hogy az is álom volt?

-És figyelj, El... egész este vele voltál?

-Nem, mert utána eltűnt az alagsorban. Lementem, hogy megnézzem mit csinál de valami nővel volt. Nem láttam kivel, meg igazából mindegy is lenne, úgy is csak téged ismertelek, csak kíváncsi lettem volna... nagyon heves volt a kis aranyos. -nevetett fel. Egy kicsit megkönnyebbültem, valószínűleg akkor a reggeli ébredés az nem lom volt, tényleg vele töltöttem pár kellemes pásztorórát. Teljesen kirázott a hideg, ahogy belegondoltam...

-És akkor most mi van köztetek?

-Köztünk? Kivel?

-George-al ki mással! -tisztára deja vu-m lett. Mintha ezt egyszer már letisztáztuk volna.

-Gondolj már bele, te George-al, én meg Josh-al. Csinálhatnánk duplarandit! -viháncolt és tapsikolt az ötlet felvetése közben.

-Nem fog menni... -arcomat elborította a féltékenység.

-Én tuti rámoccanok Joshra. Annyira aaaahw... olyan édes, olyan szexi, olyan jó teste van és olyan jól csókol... azt a kiscsajt meg mára úgy is elfelejtette.

-És miért gondolod, hogy téged nem? -kaptam fel a vizet, ami valószínűleg a hangsúlyon is látszott, mert meg is jegyezte.

-Most mi bajod van, én csak mondtam valamit!

-Jól van, én meg csak kérdeztem!

-Nem értem miért rágtál be!

-Nem rágtam be, csak... szarul vagyok. Ennyi. Megyek készülődni.

Beviharzottam a fürdőbe és leültem a kád szélére. Megengedtem a csapot, és amíg a víz folyt, gondolkodtam. Nem hagyhatom, hogy Elenáé legyen... nem nem nem és nem! Soha! Csak a holttestemen keresztül! Josh az enyém lesz. Ha kell, én meg is védem őt, még a legjobb barátnőm csápjaitól is!

Beültem a kádba és még mindig kattogott az agyam. Fogalmam sem volt, hogy mit kellene tennem... aztán bevillant valami, ami jó ötletnek bizonyult. Gyorsan megmosakodtam, kipattantam a kádból és kb. fél óra alatt elkészültem. Elena ment az étterembe, én viszont másfelé vettem az irányt. Azt mondtam neki, hogy szeretnék valamit megnézni, amit tegnap láttam és felcsigázott, de őt úgy sem érdekelné. Próbált erősködni, hogy elkísér, de mondtam neki, hogy most inkább egyedül mennék, jót tenne a csend. Felfelé battyogtam az emelkedőn, mikor megpillantottam az ismerős házat. Épp akkor távozott egy másnapos csapat. Elég borzalmasan festettek és ha már egy kicsit is jobban néztem ki náluk, már boldog voltam teljesen. Míg felértem a házhoz végig pörgettem az állítólagos együttlétünk emlékeit. Hogy össze vissza szívtam a nyakát, a vállait, harapdáltam... Teljesen beindított. Akkora csalódás lenne, ha mindez csak egy álmodozó agy szüleménye lenne...

Végre felértem a házhoz és bátortalanul ragasztottam rá az ujjam a csengőre. Szó szerint, mert közben elbambultam és rajta felejtettem az ujjam.

-Megyek máááár! -ordított valaki keserűen a túloldalról. Basszus...

-Kenz. -mosolyodott az ajtó mögül Ő úgy, hogy csak a kis pofiját láttam.

-Szia, bocsi a csengőért, csak egy kicsit elgondolkodtam!

-Jah, semmi baj, csak meg vagyunk halva kicsit és nincs túl jó hangja egy másnaposan sajgó fejnek, tudod... gyere beljebb! -lépett hátrébb és szélesebbre nyitotta az ajtót.

-Köszönöm. -mosolyogtam, majd bementem. Meg is értettem az okát egyből, hogy miért csak a fejét dugta ki. Nem volt rajta felső......

-Szóval...

-Csak szerettem volna eljönni megkérdezni, hogy... hogy vagy? -bátortalanul pislogtam és szemem önkénytelenül is a felsőtestére terelődött. Elidőztem kicsit rajta mikor észrevettem, hogy durván lila foltos a kulcscsontja. Ekkor lett végem. Rák vörösre változott az arcom színe. Nem szólt semmit, csak elmosolyodott.

-Kis mocsok! -vigyorgott még mindig.

-Huh?

-Semmi. Nem tudod hogy kerülhetett ez ide?

-Fogalmam sincs. -tettem az ártatlant.

-Aha. -fülig ért a szája. Ez most célzás lenne?

-Apropó... szeretnék tőled kérdezni valamit...

-Mégis mi lenne az?

-Hát... lehet, hogy egy kicsit ciki kérdés, vagyis nem rám tartozik, de muszáj megtudnom, mert... mert csak.

-Mit?

-Hát tudod Elena mesélte, hogy reggel felhívtad őt.

-Igen, így volt.

-És azt is mondta hogy számot cseréltetek.

-Ez is igaz. -mosolygott. Miért mosolyog folyamatosan? Annyira édes, fejezze már be!

-Szóval Elena szerintem beleélte magát valami olyanba, ami nem lehetséges... -közelebb lépett. -és... tudod én csak... -mégegy lépést tett felém. -szeretném őt megvédeni valamitől, ami... nem úgy van, ahogy látja.

-Mitől akarod megvédeni, ami nem úgy van, ahogy látja? -már teljesen előttem állt és sejtelmesen a szemeimet kémlelte.

-Hát hogy te meg ő... ez nem lehet!

-Miért nem? -mosolygott.

-Miét lehet? Én ...

-Nekem valaki más tetszik.

-Oh... szóval ezért! Nem akarom, hogy csalódnia kelljen, mert a legjobb barátnőm, szóval...

-Aha, szóval akkor most őt félted tőlem. Én valami másra tippeltem. -tenyerét az arcomra simította.

-Mé...mégis mire? -nyeltem egy nagyot. Közelebb hajolt. Szinte összeért az orrunk.

-Hogy féltékeny vagy! -suttogta.

-É...én? -tettem az ártatlant.

-Igen. -mosolygott még mindig.

-Miért lennék féltékeny? -még közelebb hajolt, mire kirázott a hideg és egy nagyot sóhajtottam.

-Nem tudom... miért?

-Jajj jajj jajj jajj jajj jajj... -jött le JJ, mire mi szétrebbentünk. Folyamatosan Josht néztem, de felismertem JJ hangját.

-Szia JJ. -köszöntem, de még mindig a haverjára bámultam.

-Szia Kenza! -mosolyodott el.

-Hogy vagy nagyfiú?

-Rettenetesen!

-Reggel mikor bementünk és egy cica dorombolt az ágyadban...

-Vagy inkább nyávogott!

-Jó akkor mikor egy cica nyávogott az ágyadban még semmi bajod nem volt! -nevetett fel Josh.

-Csodálom egyébként, hogy ti ilyen jól vagytok! Egyedül többet ittatok mint én meg George együttvéve!

-Tényleg, ő hogy van? -mosolyogtam.

-Ki van ütve. Kétszer hányt, mikor te eltűntél. -nézett rám. Éreztem, hogy elpirulok. Asszem tudom hol voltam akkor.

-Szegénykém! Felmehetek hozzá?

-Hát ha még életben van! Reggel arra keltem, hogy nyávogva kel fel és a fürdőbe battyog mint egy elefánt. Úgy dörömbölt a kb. 60 kilójával mintha egy tonna lenne. -nevetett fel.

-Felennék, ha nem baj!

-Menj csak, jobbra a második ajtó. -mosolygott JJ, Josh pedig megköszörülte a torkát. Ránéztem, de már nem mosolygott. Adná isten, hogy zavarja ez a helyzet, annyira örülnék neki!

Felmentem az emeletre és bekopogtam az említett ajtón. Csak egy nyöszörgés jött válaszul. Benyitottam.

-Kopp kopp! -mosolyodtam el a látványon. Az ágyon feküdt és a fején valami borogatás volt.

-Kenzieeee! -ugrott fel mikor meglátott, odajött és megölelt. Tisztára forró volt a feje.

-Jujj szívem veled meg mi történt?

-Belázasodtam mint a szar... nem tudom mi van nagyon rosszul vagyok!

-Akkor ne ugrálj itt nekem, gyere csak szépen és feküdj vissza!

-Nem, most jó így, már nagyon melegem volt. De örülök, hogy eljöttél! -mosolyodott el. Szemei ragyogtak, akár a csillagok. Tényleg elég lázas lehet szegénykém..

-Szerettelek volna látni... hogy minden rendben van e.

-Áh, még a napi teendőimet is nehezemre esett megtenni. A fogmosás is tortúra volt. -nevetett fel keservesen. -Mondjuk már egész jól vagyok. Reggel 39°-os lázam volt. Már lement. Nagyjából. Mindig ez van, ha másnapos vagyok. A gyomorégésről meg ne is beszéljünk, meg tudnék halni egy kis meleg levesért...

-Elmegyünk valahová? Szívesen elviszlek, ha ezen múlik! Vagy nem! Van egy ötletem! Várj meg, jó? Egy órácska és visszajövök, kibírod addig?

-Azt hiszem. -mosolygott. -De mire készülsz?

-Majd meglátod! Sietek! -mosolyogva megpusziltam, majd lefelé menet majdnem fellökve Josh-t elviharzottam, és mondtam, hogy nemsoká jövök.

Hazamentem. Előszedtem a hűtőből pár hozzávalót. Fogalmam sem volt, hogy milyen levest főzzek, mivel húsleveshez nem volt itthon hús... Gondoltam egy beteg pocinak bármilyen meleg lötty megfelel, úgyhogy nekiálltam lesz ami lesz alapon kotyvasztani. Aztán hazaérkezett Henson tanárnő és hozott egy csomó husit. Pont jókor, mintha beleérzett volna a dologba. Beledobáltam mindent egy fazékba és megfőztem őket.

Kb két óra volt mire elkészült, kicsit késtem, szóval reméltem, hogy George még nem unta el a várakozást és nem tömte meg a pocakját. Gyorsan kiszedtem egy nagy fazékba a levesből, hogy esetleg a többi kis másnaposnak is jusson belőle, majd kevésnek találtam, ezért visszaöntöttem, és elvittem mindet. Négyen vannak, még ha valamelyikük esetleg nem is eszik, de jobb ha több van, mint kevesebb.

Gyorsan szedtem a lábaimat az utcán, így is mindenki engem nézett, hogy mit mászkálok egy nagy lábassal a kezemben, de nem érdekelt. Odaértem a fiúk házához. Ötletem sem volt, hogy csengessek, úgyhogy lefejeltem a csengőt. Ezért se nézhettek nagyon hülyének!

Josh nyitott ajtót megint.

-Ez most komooooooly? -sikkantott fel mint egy kisgyerek, aki megkapta a kedvenc játékát.

-Fiúúúúk! Egy angyal hozott nekünk levest! -kiabált, én pedig addig bevittem a lábast a konyhába. Fél perc sem kellett és 4 éhes égő pocakkal találtam szembe magam. 

-Istenem Kenza... te valami megmentő vagy! -nyomott egy nagy puszit az arcomra George. -Nem gondoltam volna, hogy ezért mentél el... nem hiszed el, hogy most mennyire imádlak ezért!

-Igen igen, remegünk már egy kis levesért!

-Jóétvágyat fiúk! De nekem most haza kellene mennem, remélem nem bánjátok.

-Nem, de mégegyszer nagyon köszi!

-Egészségetekre! Akkor sziasztok!

-Kikísérlek!

-Maradj csak!

-Kikísérlek!

-Jó, ahogy gondolod. -egyeztem bele végül. Az ajtóban megálltam.

-Hát akkor...

-Akkor szia. -mosolyodott el és a számhoz vészesen közel hagyott egy puszit. Mélyen a szemébe néztem, az ő arcáról is lefagyott a mosoly...